Slider

Kovács György

2018-2019 A Szlovák Köztársaság Közlekedési és Építésügyi Minisztériuma
Miniszteri tanácsadó

2017-2018 Pozsonyi Egyetemi Kórház
Vezérigazgató

2005-2015 Euromilk,a.s.
Vezérigazgató

2005-2006 University of Minnesota – Carlson School of Management,  USA
Executive MBA

2005-2006 WU Executive Academy, Ausztria
Global Executive MBA

1999-2000 Corvinus University, Budapest, Magyarország
Társadalomtudományi kar – Szociológia

1997-2003 Pozsonyi Közgazdasági Egyetem
Gazdasági Informatikai Kar – Számvitel és Könyvelés

Miért akarok a politikába lépni?

Őszintén szólva nem érzem magam politikusnak, de ha segíteni akarok az embereken a közélet alakításával, akkor az politika nélkül nem megy. Így működik ez már több száz éve. Nem az a típus vagyok, aki hatalomra vágyik, ezt egyébként a feleségem és a barátaim is gyakran mondják. „De akkor mégis mit akarsz a politikában?” – kérdezik. A válasz egyszerű: úgy gondolom, az ember élete első felében főként csak kap – szeretetet, tudást, megbecsülést – a szüleitől, családjától és szűk környezetétől, a másik felében viszont valamit ezekből megpróbál visszaadni. Tenni a családért és a közösségünkért – számomra alapvető emberi dolog, amit kötelességemnek érzek.

Miért az Összefogás mozgalma?

Egy olyan érett gondolkodású negyvenesnek tartom magam, aki demokratikusan gondolkodik és érez. Úgy vélem, hogy ha nem teszünk a közösségünkért, akkor olyan emberek akarnak majd „segíteni” rajtunk, mint Kotleba vagy Harabin. Emiatt egyszerűen nem maradhatunk közömbösek. Azért csatlakoztam az Összefogás mozgalmához, hogy valamit visszaadjak közösségünknek azokból a tapasztalatokból, amelyeket külföldi tanulmányaim, valamint hazai és nemzetközi vállalatok vezetése során szereztem.

Miért az egészségügy?

Két évig igazgattam az ország legnagyobb kórházát (UNB), ahol vezetésem alatt több gazdasági mutató is javult. Persze az egészségügyben nem pusztán a mutatókat kell javítani, sokkal inkább a betegellátás komfortját kell növelni, de ez nem lehetséges politikai támogatás nélkül. Megtanultam, hogy mit kell tenni azért, hogy effektíven működjön az egészségügy, és láttam, hogy az ország déli részén milyen szegényes az ambuláns betegellátás. Az egészségügyi politika alakításból mindig kihagyták a szlovákiai magyarokat, és ennek meg is van az eredménye: a déli országrészekben egyre kevesebb a szakorvos, hosszú sorok állnak a rendelők előtt, miközben nekünk csak a tehetetlen kiszolgáltatottság érzése marad. Ezen változtatni akarok, de ezt csak a parlamentben lehet. Ezért fordulok Önökhöz, mert ez egyedül nem fog menni, csak együtt tudjuk rendbe rakni az egészségügyet.

MIÉRT AZ ÖSSZEFOGÁS MOZGALMA?

Egy olyan érett gondolkodású negyvenesnek tartom magam, aki demokratikusan gondolkodik és érez. Úgy vélem, hogy ha nem teszünk a közösségünkért, akkor olyan emberek akarnak majd „segíteni” rajtunk, mint Kotleba vagy Harabin. Emiatt egyszerűen nem maradhatunk közömbösek. Azért csatlakoztam az Összefogás mozgalmához, hogy valamit visszaadjak közösségünknek azokból a tapasztalatokból, amelyeket külföldi tanulmányaim, valamint hazai és nemzetközi vállalatok vezetése során szereztem.

MIÉRT AZ EGÉSZSÉGÜGY?